logologologologo
  • Főoldal
  • Galéria
  • Archívum
✕
A kurgáni sztori
2023-08-10
Jakartának túl fényűzőek voltak az Ikarus buszok
2023-08-10

Már a 60-as évek elején voltak tervek a buszról

Kategóriák
  • Minden más
Címkék
  • Ikarus 270

A busz fotóját látva, a kubai olvasók biztos azonnal rávágják, „ez egy kubai Giron-Ikarus!” Valóban készült az Ikarus 270-hez hasonló Kubában.

Az Ikarus 270-est az 1975-ös BNV-n mutatták be először. Az emelt padlószintű 12 méter hosszú, 3,24 magas és 2,5 széles 28 személyes légkondis buszban hátul hűtőszekrény, mosdó, kis büfé és gardrób volt. Volt egy 26 centiméterre előrenyúló többrétegű, biztonsági lökhárítója, ami az akkoriban az Egyesült Államok buszain elterjedt megoldást másolta.

Ezt is említette a sajtó akkor, de a mai napig az egyik kedvenc témája az Ikarus buszokkal foglalkozó online oldalaknak is. Az viszont inkább csak az Ikarus egykori bennfentesei által ismert, hogy az Ikarus tervezőmérnökeinek ez már egy sok évvel korábbi elképzelése volt.

1962-ben az 550-es típus tervezésekor Finta László és csapata az újabb távolsági autóbusz vázlatainál hangsúlyozottan vette figyelembe a közlekedés balesetbiztonsági követelményeit, melyre utal a megnövelt méretű, kellő ütközési utat biztosító lökhárító és az oldalfal hangsúlyos vonalát képező védőcsíkok, dörzslécek. A belső tér kiképzése, a komfortos biztonsági ülések, az automata büfé és ruhatár stb. pedig a nagyobb távolságokra utazók kényelmét szolgálná.

A 270-esből csak egy példány készült, ez a busztípus lekerült a napirendről, viszont bizonyos vonásaiban az Ikarus 254-esben élt tovább, bár abból is csak 6 darab készült.

Share
1

Olvassa el ezt is

2025-06-03

„Úgy mentek mint a golyó”


Olvass tovább
2025-03-02

Múlt és jelen „tükörképei” – Az Ikarus Gyár életének képes lenyomata


Olvass tovább
2025-01-16

Portugál Ikarus busz, ami Ikarus is meg nem is


Olvass tovább

Comments are closed.

Kategóriák

  • Afrika (20)
  • Ázsia (25)
  • Észak és Dél Amerika, Kanada (21)
  • Európa (75)
  • Közel-kelet (18)
  • Minden más (61)

Legutóbbi cikkeink

  • Nélkülözhetetlenek voltak a hajógyári Ikarus buszok
  • „Úgy mentek mint a golyó”
  • Múlt és jelen „tükörképei” – Az Ikarus Gyár életének képes lenyomata
  • Finnország évtizedekig kimaradt
  • Az Ikarus buszok török garázsfotói jó időszakot idéznek.

Címkék

Bulgária Csehszlovákia Egyiptom Eltűnt buszok Finnország Giron Ikarus 30 Ikarus 66 Ikarus 180 Ikarus 259 Ikarus 260 Ikarus 280 Ikarus 281 Ikarus 283 Ikarus 412 Ikarus 543 Ikarus 577 Ikarus 620 Indonézia Irak Irán Isztambul Kanada Kuba Kuwait Kína Lengyelország Lettország Mexikó Mozambik NDK Olaszország REEM Repülőtéri busz Svédország Szovjetunió Szállítás színes buszok Taipei Tajvan Teherán trolibusz Tunézia Törökország USA
© 2025 Ikarus Világ | Minden jog fenntartva.