A KGST 1963-as megállapodása után rövid időn belüli elképesztő termelési adatok mögött, a magyar konstrukciókkal egy rendkívül innovatív műszaki kultúra képe körvonalazódott, amely megteremtette annak lehetőségét, hogy valóban használható és nemcsak a KGST piacain versenyképes buszok születhessenek.
Jó példa erre az Ikarus 620-as Szovjetunió-beli sikere. Kényelmes, megbízható autóbusz volt. És erre a teherautó-ipar is ráharapott. Sok fotó kering az egykori Szovjetunióban (is) az átalakított, több célra használt, a vezetőfülkéig megbontott Ikarus 620-asokról. Azonban az „átbuherált” egykori buszok helyett, mérnöki tervezőasztalon született 620-as vontatók is készültek. És ezt a szovjetek nem igazán verték nagydobra.
Az ilyen „egyedi” járművet az Állami Gépjárműközlekedési Kutatóintézetben fejlesztették ki, amely a Közlekedési Minisztériumához tartozott. Kidolgoztak egy szabványt, amely szerint a használt Ikarus 620-as buszokat rövid tengelytávú, tágas hálófülkével rendelkező teherautó-, nyerges vontatóvá alakították át. Az első prototípust a Kalinyingrádi Autójavító Üzem építette 1971-ben. Komolyabb pótkocsik vontatását tervezték, tekintettel, a 125 lóerős csepel D-613-as motorra.
