
Líbia, két évtizedes Ikarus sikertörténet
2025-09-10
Elvtársias Ikarus üdvözlet
2025-10-28Az Ikarus 250-esek első alkalommal 1971-72-ben jelentek meg a Lett Szovjet Szocialista Köztársaságban. Ma már nem titok, hogy igencsak kellemetlenek voltak sok – a hazáját mindig is független Lettországnak tekintő – polgár számára, a kárminvörös-fehér festésű buszok. Ugyanis éppen ebből a két színből áll a lett zászló, amely 1921 óta volt a nemzeti lobogó színe. A második világháború végén a szovjetek bevonulása után pedig egy sarló-kalapácsos vörös zászló vette át az ősi lett lobogó helyét. Aztán az önállóvá vált Lettországban 1994 óta ismét a kárminvörös-fehér-kárminvörös trikolór lett az állami zászló.


Vagyis a 70-es években az Ikarus 250 ideológiailag meglehetősen „káros” volt, mert a régi lett állam zászlajának színeire, a független Lettországra emlékeztetett. Az Ikarus gyárban a buszok színét nem „hasra ütésre” állapították meg, hanem a Moszkvai Állami Szabványügyi Hivatal döntötte el, és az egykori Szovjetunió területére importált összes Ikarus 250-esnek bíborvörös-fehér színűnek kellett lennie. Valószínűleg a moszkvai elvtársaknak nem jutott eszükbe a lett történelem és a lett emberek számára fontos színek mély szimbóluma.







